Ami senkié, az mindenkié?

2011.03.30. 22:03 | Sine Ira | Szólj hozzá!

Címkék: közélet fidesz orbán viktor jobbik alkotmány poltika lmp schiffer andrás

Orbán Viktor kedden este a TV2 Tények című műsorában kijelentette, ők nem a többség alkotmányát akarják létrehozni, hanem mindenkiét. A műsorvezető azt firtató kérdésére válaszolta ezt, miért nem erősítik meg az új alaptörvényt ügydöntő népszavazással, ahogy azt az LMP, illetve az Jobbik is indítványozta.
A miniszterelnök hozzátette, a jelenlegi helyzetben felmerülhet annak a lehetősége, hogy az ellenzéki pártok sikeresen el tudnák terelni a figyelmet magáról az alkotmányról, napi politikai ügyek szolgálatába állítanák a referendumot, és – bár tőle nem, de a kérdésben elhangzott – annak számukra kedvezőtlen végeredménye is lehetne. Másrészről a népszavazás, a Nemzeti Konzultációval ellentétben, csak annak teremti meg lehetőségét, hogy a választópolgárok “eszi, nem eszi” alapon döntsenek, míg az utóbbi esetében javaslatokkal, bizonyos pontok véleményezésével konstruktívan lehet hozzájárulni az alkotmányozáshoz. (Orbán Viktor rendkívül határozottan elutasította azt a felvetést, hogy a két véleménynyilvánítási forma, a konzultáció és a népszavazás akár egymásra is épülhetne - holott ez cseppet sem akkora ostobaság, mint amekkora “nem”-et kapott a miniszterelnöktől.)
Orbán tehát, bár konkrétan nem mondta ki, de nem is vetette el annak a lehetőségét, hogy egy esetleges népszavazás akár vereséggel is végződhetne a kormánypártok számára. Éppen ezért, a korábbi, 2/3 helyett 3/3 gondolatkörhöz hasonlóan olyan kommunikációt választott, amely azt sugallja, ő és a Fidesz-KDNP önkéntesen vállukra veszik az ország terheit, és a korábban nekik szavazott bizalom nevében megalkotják az egész ország új, egységes alaptörvényét.
"Legális lehetősége van a kétharmados többségnek, hogy alkotmányozzon, legitim alkotmányról azonban így nem beszélhetünk" – mondta el Schiffer András szombaton Sopronban. Megjegyezte, a legitim alkotmányhoz nem elég bármilyen többség, ahhoz nagyon mély társadalmi egyetértésre lenne szükség. Az LMP frakcióvezetőjének és Orbán Viktornak a szavait olvasva meglepő hasonlóságot vehetünk észre. Mindketten egyetértenek abban, hogy egy új alaptörvényt nem szabad csak egy bizonyos többség számára egy bizonyos többségnek létrehoznia, ahhoz hogy ez mindenkié lehessen, mindenkire szükség van. A különbség csupán annyi, hogy Schiffer szerint népszavazás nélkül, Orbán szerint népszavazással lesz a többségé, és nem mindenkié az alkotmány.
A kérdés jelenleg tehát az, hogy valóban elbukna-e egy ilyen népszavazást a Fidesz, mert ha esetleg nem, akkor legalább egy pillanatra érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy nem lenne-e mégis jobb döntés a nép szavával is alátámasztani az új alaptörvényt. A körülbelül 8 millió kiküldött konzultációs kérdőívből megközelítőleg 920 ezer érkezett vissza (~11,5%), emellett a Fidesz támogatottsága a Tárki friss kutatása szerint a teljes népesség körében 30%, a biztos pártválasztók esetében 57%. Ezek alapján nem feltétlenül veszítenének, de az könnyen megeshet, hogy – mint az Orbán is mondta – érdektelenségbe fullad az egész. Minden bizonnyal ez lenne a legérdekesebb szituáció, még ha a támogató szavazatok lennének is többségben, hiszen azt jelentené, hogy szinte senkit sem érdekel az egész, senki sem érzi magáénak, nemcsak az új alkotmányt, de az alkotmányozást sem.
Ha ez nem is következik be – Orbán Viktor hétfőn világossá tette, hogy nem lesz népszavazás –, akkor is számolni lehet ilyen opcióval, tehát az sem kizárt, hogy az új alkotmány támogatottsága, esetleg az alkotmányozás iránti érdeklődés kifejezetten alacsony. Mindennek tudatában, vagy talán ettől való félelmében a Fidesz jobbnak látta egyszerűen kimondani, ők a Nemzeti Konzultáció és a tavaly tavasszal megszerzett 2/3-os többség révén az egész ország nevében alkotmányoznak.
Pedig megeshet, hogy nincs így. Megeshet, hogy az, amit ők mindenki alkotmányának tartanak, valójában senkié.

· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://sineira.blog.hu/api/trackback/id/tr402853035

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: http://demos.gamer-templates.de/specialtemps/clansphere20114Sdemo01/index.php?mod=users 2019.03.06. 04:21:15

Két vezetőedzőnek már tegnap este megköszönték a munkáját - NFL HUNGARY

Trackback: the advantage 2019.02.13. 17:09:51

Holland referendum - a demokraták szerint a demokrácia káros a demokráciára - sorok között

Trackback: demos.gamer-templates.de 2019.02.11. 12:29:00

GYŐRBEN 102 HELYSZÍNEN GYŰJTIK A VOLT KARÁCSONYFÁKAT: Ne összevissza dobja ki - Boldogulj Győrben

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása