- Miért kérdés a cigánykérdés?
- Kik számítanak olyan cigánynak, akik miatt lehet cigánykérdésről beszélni?
- A cigányok vagy a magyarok között nagyobb a szegények aránya? Miért?
- Roma vagy cigány? Miért?
- Mi a "cigánybűnözés"? Cigányok által elkövetett bűncselekmények; olyan bűncselekmények, amiket legnagyobb részben általában cigányok követnek el; főleg szegény néprétegek által elkövetett, nagyrészt megélhetési bűncselekmények? Van-e ilyen?
- Kinek az érdeke, hogy ne születhessen meg a "cigányválasz"?
- A Jobbiknak, aki az ország bizonyos területein élők egyik legkomolyabb problémájáról először lebbentette fel ugyan a fátylat, de csak azért, hogy azután folyamatosan napirenden tartva, de nem megoldva, az ellentéteket fokozva megőrizze, illetve növelje népszerűségét? Valóban csak a szavazók megnyerése miatt beszél róla? Ha nem, akkor van-e megoldása a problémára?
- Az LMP-nek és az MSZP-nek, akik a valóban bonyolult cigány-magyar viszonyt kihasználva, folyamatosan kihangsúlyozzák a jobboldal cigánysággal szemben elkövetett negatív tetteit, és így az örökös jogvédőt alakítva védik a hazai cigány kisebbség jogait, ezáltal megőrizve, illetve növelve népszerűségüket? Valóban kettős mércét alkalmaznak, és csak a magyarok cigányellenes cselekedetei miatt emelnek szót? Van-e cigány politikájuk? Ha az MSZP-nek van, akkor miért nem próbálta megoldani a kérdést nyolcévnyi kormányzása során?
- A Fidesznek, hogy az ellenzéki pártok marakodása miatt, tisztán látható hovatartozásukat kihasználva, semleges, igazságosztó szerepben rendet tegyen, nagyvonalúan időről-időre részlegesen megoldja a pillanatnyi problémát, de csak épp annyira, hogy ideiglenesen kielégítő legyen, később azonban újra fellángoljanak az indulatok, és lehessen mit kezelni? Érdeke lehet-e egy kormánypártnak a folyamatos bizonytalanság, a maszatolás, nem szenved-e csorbát az állam becsülete az emberek szemében azáltal, hogy nem képes véglegesen, vagy legalább tartósan megoldani a problémát? Válaszol-e a cigánysággal kapcsolatos valamennyi kérdésre a kormány cigánypolitikája, vagy csak látszatintézkedéseket tartalmaz?
- Használnak-e valakinek az önkéntes alapon létrejövő polgárőr csoportok? Segítenek-e a probléma megoldásában, vagy csak nehezítik azt? Tényleg a megfélemlítés a céljuk? Jó-e az valakinek, ha az ország legnagyobb kisebbsége fél ezektől a szervezetektől? Ha félnek, miért félnek? Miért gondolják úgy az emberek, hogy a már meglévő polgárőröknél jobbak az újonnan létrejött, kimondottan jobboldali csoportok? Egyáltalán így gondolják?
- Ha nincs tökéletes válasz, akkor mi legyen a hazai cigánysággal? Integrálhatóak-e? Ha nem, akkor azért nem, mert ők nem akarnak integrálódni, vagy mert a magyar állam nem teremti meg ennek a lehetőségét?
- Meddig halogatható még a válasz?
- Mi lesz, ha egyszer felrobban ez a legérzékenyebb lőporos hordó?
...mert ha ez így megy tovább, akkor nem kérdés, hogy felrobban.